Drága Panni és a Lányok!
A Jó Isten öleljen át Benneteket és adjon békességet, hogy el tudjátok viselni az elviselhetetlent. Nincs szó, mely ebben a helyzetben nyugalmat ad a szívnek. Mégis könnyeitek megtisztítják az utat, amin járnotok kell. Pali az égből furulyáz olyan szépen és érzékenyen, ahogy csak ő tudott. Terelgeti fölöttetek a felhőket és letörli könnyeteket. Félelmeitekeben, riadt mozdulataitokban érezzétek irgalomkérő imánkat és tudjátok, hogy nem vagytok egyedül!
Öleléssel, barátsággal: Badin Ádám

LINK

Kedves Panni! Most így, hogy olvastátok verseinek egy részét, talán érthetőbbé válik, amit a beszélgetésünkben mondtam. A lét behívót megkapta, Istenre ráérzett, a sejtésekből valamit megértett. Én meg erre éreztem rá… Ő mintha már tisztán látott volna, ezért is volt az, hogy már a nagyon egyszerű és világos dolgokat szerette: Benneteket mindenek felett, akik hozzá tartoztok, a kenyeret, a csillagos égboltot, a Napot, a Holdat, a rózsát, a kertet, a pacsirta hangját, az értelmet a megcsillanó fiatal szemekben, a világos beszédet.  Átélte és értette Jézus-Krisztust.
A versei valódi versek, festői képekkel sugallt csupa titokzatosság. Ha egy mondattal kellene jellemezni: Istennel való egyesülés vágya fogalmazódik meg bennük…
Ha ezzel segítek valamit Lucának, akkor add át neki, hogy Pali határozottan mondta, hogy a családból Luca az, aki a legjobban rá tud rezdülni a lelkére, aki hasonlóan nyitott és érző, mint ő.
Panni! Te voltál neki az anyai öl, aki mindig, minden nehéz helyzetben megtartottad, hogy most nem sikerült, ez fölötted álló isteni akarat.
A szomorú versek mögött erős hit van. Mi is merítkezzünk belőle!
Most még a sírás ideje van, de tudjad, hogy még sokan vannak körülötted…
Szeretettel: Márti

Dsupin Pál emlékére

Asztrálóceán színén úszó jászol szalmaszálak alatt,
mederben és vízben vetett ágyadban nem talállak.
Sűrű leheleted függöny mögé rejtetted, hogy
hetvenhét négyzetméteres tüdő meződ
buborék buráiban rózsákat növeszthess.
A semmi bánat, a valami öröm kertjében
örökre benntartott, mély levegőt vettél,
a bizonyosságban feloldozásra leltél.
Az igazságot az asztalra terítetted,
a rózsát s mellé összes hangszered.
A tüskéket letépted, hogy ne szúrjon,
ne fájjon a tövisek okozta seb, hogy
minden virradatban és napszentületben
a felsejlő hangok úgy  simogassanak,
mint rózsaszirmok pasztell illata.
A láthatatlanban, tapogatódzva,
csak gondolat nyomokat arathatok,
hogy belőlük fénykévét köthessek és
annak kibontakozó színeiben megleljelek.
2020. november 4.

Hangtalanul – Dsupin Palinak

Töviságyadon kiterítve fekszel,
rózsa illata hiába csiklandoz.
Az emlékezésbe beleremegsz,
hullámgyűrűk körülölelnek.
Sikítanál, de nem mersz
hangodnak hangot adni, mert
vasszálak szorítják torkod,
kék sálad eldobtad.
Mozdulatlanságod mozdulata
a bimbók érett sóvárgásával
kívánja az ébresztő simogatást.
Forduljál, forduljál meg,
suttog a hang a rózsabokorban!
2019. július

Bulla Márta

„Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak; ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak.” Préd. 3, 1-4

… és most ideje van az emlékezésnek.

Dsupin Palira emlékezünk: a népzenészre, népzene-gyűjtőre, a tanárra, furulya-készítőre, Noszvaj egykori könyvtárosára és népművelőjére aki, azok közé az emberek közé tartozik, akik sokat adtak településünknek.

Dsupin Pál István 1963. június 11-én született Szikszón. Szüleivel és nővérével Encsen, majd Miskolcon lakott. Viszonylag későn, csak a középiskola elvégzése után kezdett el a diósgyőri zeneiskolában fuvolázni tanulni. A népzene felé akkor fordult, miután részt vett az Egyszólam Együttes egyik koncertjén. Innentől azonban egyértelmű volt, hogy ez az ő útja. Szívvel lélekkel vetette bele magát a népi fúvós hangszerek világába, legendás szorgalommal tanulta a Juhász Zoltántól kapott felvételeket, aki miután látta „hogy nem volt ott semmi bizonytalanság, ingadozás: a talentumok lökték, a pásztorság zenéje pedig ellenállhatatlanul vonzotta pályájára” (Juhász Zoltán) gyűjtő-utakra indította, hogy a magyarság legrégibb zenei hagyományát összegyűjtse.

Még Miskolcon ismerkedtek meg Pannival, élete párjával, és már együtt költöztek Egerbe, ahol a Tanárképző Főiskolán magyar-népművelés szakos tanári diplomát szerzett 1991-ben. Ez az év sorsdöntő volt Pali életében, ekkor vette Pannit feleségül, költöztek ki Noszvajra és kezdett el könyvtárosként és népművelőként dolgozni a faluban. Ekkor már közeli barátságban volt az Egyszólam Együttes tagjaival és ebben az évben kezdeményezte, majd szervezte meg az együttes nyári népzenei táborát, amit azóta is minden évben megrendeznek. Öt évig adott Noszvaj otthont a népdalok, népi furulya és dudazene szerelmeseinek, Síkfőkúton, majd a „Fenyvesben” (mai Oxigén Hotel elődje) szervezett táboroknak, amiket azóta is szívesen emlegetnek az egykori résztvevők.

1992-ben Pali megkapta a Népművészet Ifjú Mestere díjat és ebben az évben született meg Luca leánya, akit idővel Viola, Kata és Lilla követett.

1999 decemberéig dolgozott a noszvaji könyvtárban. Az általa indított Zenés Nyári Esték rendezvénysorozat 2010-ig biztosított szórakozást a De la Motte-kastély amfiteátrumában a színvonalas zenei produkciókra vágyóknak. Az Anna-napi Búcsú programját a Síkfőkúti tóréten szervezte meg. Már működésének kezdetén elindított egy fazekas és egy fafaragó szakkört, a néptánc csoport létrejöttét is támogatta, rendszeresen zenélt annak próbáin és a fellépések alkalmával. A Pitypang Néptánccsoportot később is figyelemmel kísérte, táncházakban, különböző alkalmakon szívesen zenélt, tanított dalokat.

Mindig fontos volt számára annak a hagyománynak a megélése, amit gyűjtőútjai során megtapasztalt, erről nemcsak mesélt, hanem el is hozta nekünk, amikor a Síkfőkúti tóréten Szent Iván éjszakáján tüzet gyújtottunk, archaikus dalokat tanultunk, énekeltünk és tüzet ugrottunk, ahogy őseink is tették ezen az éjjelen. Ugyanígy a karácsonyt követő időszak szép szokását a regölést is ő elevenítette fel, járta kompániájával évekig az ismerősök, barátok házait, hogy aztán átadja a stafétát a fiatalabbaknak, akik még jó pár évig regöltek ezeken a téli napokon.

1993 és 2008 között Pali a Nyíregyházi Főiskola Énekzene Tanszékének népzene tanára volt. Ebben az időben ez volt az egyetlen hely Magyarországon, ahol intézményes keretek között lehetett népzenét tanulni. Közben folyamatosan járt gyűjteni nemcsak Erdélybe: Gyimesbe, Moldvába, a Mezőségre, Felcsíkba, hanem bejárta a környéket is, Bükkszék, Noszvaj, Sirok fontos állomásai voltak útjainak. 1989-től kb. 250 órányi népzenei hangfelvételt rögzített gyűjtéseiből. Rendszeresen lépett fel az Egyszólam együttessel, Pál Pista bácsival, az utolsó palóc dudással, Berecz Andrással, Bárdosi Ildikóval és sok más zenésszel is, gyakran hívták CD felvételekre dudálni, furulyálni, hosszúfurulyán játszani, tárogatózni vagy éppen citerázni.

Elsajátította a furulya készítés csínját-bínját, hangszerei közül kiemelkedik a gazdagon díszített palóc furulya, melyet Pista bácsi tanított meg neki és a különleges hosszúfurulya, melyet kívüle kevesen készítenek.

Bár 2008-ban elhagyta a nyíregyházi katedrát, tudását a népzenei táborokban adta tovább, Váralján, Szennában. Ebben az időszakban kezdett el zenei CD-k kiadásával foglalkozni, sorra jelentek meg lemezei: Pál Pista bácsival a palóc dudazene, majd Novák Pállal a mátraaljai pásztorzene, Arany János daloskönyve, melynek kiindulópontja Arany János és Kodály Zoltán nagyszalontai népdalgyűjtései voltak, Bárdosi Ildikó szép karácsonyi lemeze a „Megjövendölve volt régen” és az utolsó az erdélyi Gyergyó népzenéje. A CD-k mellett a felgyűjtött gazdag népzenei anyagot adatbázis, oktatóanyag formájában tette közkinccsé honlapján.

Munkája elismeréseként 2015-ben meghívták a Zeneakadémia Népzene Tanszékére oktatónak. A Magyar Művészeti Akadémia 2019-ben elismerő oklevélben részesítette.

Palit mindig a teljesség érdekelte – talán számomra ez a két szó jellemzi őt leginkább a teljesség és annak keresése, valamint az érdeklődés, kíváncsiság. Ahogy gyűjtőútjain sem csak a népzene, a népdalkincs foglalkoztatta, hanem mindig az azt átadó ember kapta meg osztatlan figyelmét, akinél járt – kultúrájával, hagyományaival együtt. Ugyanilyen nyitottsággal és érdeklődéssel fordult az egész teremtett világ felé – járta minden nap az erdőt sokszor furulyájával, dudájával, tárogatójával, vagy művelte a kertjét, sütötte kenyerét.

2020-ban tett közzé a honlapján egy olyan gyűjtést, mely számunkra, akik itt lakunk Noszvajon nagyon fontos. A Noszvaji daloskönyv népdalokat, népi gyerekjátékokat tartalmaz, amit egyikünk nagymamája, másikunk szomszédja, vagy annak édesapja énekelt fel. Különleges gyűjtemény, mely hozzájárulhat ahhoz, hogy szépen gyarapodó falunk lakossága igazi közösséggé válhasson.

Amikor elkészült az összeállítás, reméltük, hogy CD is születik majd belőle Pali eszmei és szakmai vezetésével, neves előadókkal és noszvajiakkal, akik közül az elsőket, a legifjabb néptáncosokat a nyári táborban már meg is tanította néhány dalra. A munkának ezt a felét már nem tudta befejezni, mert 2020. szeptember 24-én megtért Teremtőjéhez.

A folytatás a mi feladatunk lesz. Tőle kaptuk ezt az örökséget, legyünk jó gazdái!

Csorba Erzsébet – Noszvaji Hírmondó 2020. december

Nagy öröm számunkra, hogy Pali verseit olvasva dallamok születtek bennünk.
És még nagyobb, hogy néhányat ezek közül itt is megmutathatunk.
Pali gondolatai és a mi zenei érzéseink ilyenek hát: dercések.

A zenekar tagjai:
Tilki Kati- ének, ukulele, tambura
Kecskeméti Balázs- nagybőgő
Ősz Gábor- gitár, tambura, citera, tilinkó, ének

LÁTOGATÓK
ROZÉ
TÉLI IMA
ÚJ SZONETT

A mi Apacsunk Nagy Minden.
Szorgos-dolgos, égi zenéket zümmögő méhecske.
Hegyeket-völgyeket, erdőket-mezőket s még az egeket is megjárt örök kiránduló.
Ügyesderűs, hálásszívű, gyümölcsfákkal suttogó kiskertész.
Gondos kovászapa és fáradhatatlan kenyérsütő.
Furulyavarázsló.Egyszemélyes filmklub alapító és lelkes tag.
Ötletmilliomos.
És még sok minden.
Nekem a legkedvesebb.
Csordultig.
🖤

Ami szívből jön, megmarad – kötet jelent meg Dsupin Pál verseiből

2020 őszén, 57 évesen hunyt el Dsupin Pál népzenész, népzenetanár. Felbecsülhetetlen értékű gyűjtései, CD-i, oktató anyagai, zenéje, hangja, emberi alakja, a családtagok, barátok, tanítványok emlékezete, irántuk érzett szeretete maradt meg hagyatékul, de a sort még hosszan folytathatnák azok, akik ismerték, tisztelték, szerették őt. Egy dolgot viszont kevesen tudtak róla, azt, hogy verseket írt. Felesége, Panni, egy családi jóbarát, Bulla Márta iparművész szerkesztésével, lányuk, Luca illusztrációjával és Dr. Lisztóczky László irodalomtörténész gondozásával egy csodálatos kötetbe rendezte ezeket a verseket.

Dsupin Pál fiatal kora óta írogatott, magyartanárként, érzékeny művészlélekként, halandó emberként mindig vonzódott a versek iránt, de ezek a korai költemények nem maradtak fenn. A 2011-től keletkezett versek viszont szerencsére igen. Eleinte a telefon jegyzetébe írt, de alkotott otthon a kertben, vagy késő éjjel a gép előtt. Felesége, Dsupin Panni barátok segítségével most kötetbe rendezgette a műveket, a kötet bemutatója 2022. március 26-án lesz 17 órától az egri ciszterci templomban.

Hogyan zajlott a válogatás?

Pali eleinte gyakran mutatta meg a verseit, de akkor még, a sok munka miatt nehezen hangolódtam rájuk. Szerkesztőtársam, Bulla Márta is írt verseket, küldözgették, felolvasták egymásnak. Férjem halála után vetette föl Márta, hogy adjuk ki a költeményeket, és ekkor, a rendezgetés során olvastam el őket igazán. Sajnálom, hogy már későn, ma már inkább hagynám a munkát, hogy olvashassam Palival a verseket… Közösen válogattunk Mártával, majd elküldtük Laci bácsinak végső válogatásra, ezután rendeztük ciklusokba témák szerint. Az égig érő földi műterem a hommage-verseket tartalmazza, tisztelgés a kedvenc költői, művészei előtt, mint pl. Pilinszky, József Attila, Kő Pál. A Télben nyílik egy rózsa a természeti, filozófiai témákat öleli fel, a Szomjúságban fürdő szabadság ciklus a férfias témákkal, míg a Keressétek a víz fényében magatokat a családdal kapcsolatos témákkal foglalkozik, az utolsó, a Lehessek egy vacsora bora pedig az istenes verseket tartalmazza. A ciklusok címei egy-egy versből kivett sorok. A halálváró verseket volt a legnehezebb olvasni, mintha tudta volna, hogy nincs olyan messze… Mindig szép öregkort reméltem kettőnknek, így nehezen tudtam olvasni ezeket a sorokat.

Ő mit szólna a kötet megjelenéséhez?

Nagyon szemérmes ember volt… Márta régebben felvetette, hogy legyen egy közös estjük. Pali ezt akkor nagyon ellenezte, úgy fogalmazott: a versek túl intimek ahhoz, hogy mások is megismerjék. Egy hét eltelte után viszont már érdekelte a dolog, ezért is egyeztem bele a kötet megjelenésébe, mert tudom, hogy ha kezdetben hadakozik is, végül nem ellenezte volna. És úgy érzem, a versein keresztül még szól hozzánk

Dr. Lisztóczky László irodalomtörténész tanára volt Dsupin Pálnak az Egri Tanárképző Főiskolán, ahol a népzenész magyar és népművelő szakon végzett 1991-ben. A kötet előszavában tanár úr úgy fogalmazott: „Holtan is élő barátunk eligazodik, otthonosan mozog, a saját útjára lel a költészet szépséges, titokzatos birodalmában is. Már a szeme nézésében, a tollforgatásában ott rejlik, formateremtésre ösztönöz a tömörség, az elhallgatás, a képszerűség követelménye. Tud kevés szóval sokat mondani, a hétköznapokból magasabb, éteribb szférákba röppenni, a sorok közé és mögé is mondanivalót rejteni (…). Észreveszi és fölragyogtatja a hétköznapok legparányibb és legtünékenyebb, mások által észre sem vett szépségeit is.”

Tanár úr, milyen hatást tettek önre a versek?

Dsupin Pál csodálatos ember volt, önbizalmat tudott adni mindenkinek. Keresztény értelemben élt másokért, és nem várt viszonzást. Igen magas szinten foglalkozott a lét legelemibb kérdéseivel. Úgy gondolom, költővé az válhat, aki az átlagnál magasabbra szárnyal a létezésben, és ez a képesség megvolt benne. Eredendően ez a zene felé irányult, ugyanakkor az irodalomban is megmutatkozott. Maradandót alkotott a költészetben is, pedig csak játékos kiegészítésként foglalkozott a versírással. A költészet valójában nem más, mint képes beszéd, és ő fantasztikusan tudott képekben látni, kozmikus távlatokban asszociálni. Én elsősorban ebben a fantáziagazdagságban látom az ő költői titkát. Versei között kimagasló művek vannak, melyeket maradandó élmény volt olvasni.

Vass Judit – Egri Magazin 2022. március

Csak hallgatunk…

Búcsúzok tőled Dsupin Pali! Tőled hallottam először magyar furulyamuzsikát, ami szívedből fújva azonnal elvarázsolt. Ha te nem vagy, talán később vagy sosem találom meg a bennem bujkáló pásztor őseim hangját. Hiányozni fognak a nagy beszélgetések: zenéről, hagyományról, hangszerekről. Szeretettel őrzöm és használom az általad készített kiváló hosszifuruglám, amellyel szinte minden koncerten megidézem az ősök zenéjét. Igaz, hogy ezt a saját értelmezésemben teszem, de te ezt is szeretted és ez mindig különösen megtisztelő volt tőled. Ez a hosszifurugla az összes hangszerem közül a legbarátságosabb, legemberibb hangú hangszer. Annyira jó barátom, mint amilyen jó ember és barát voltál, Pali! Nagyon fáj, hogy téged most elveszítettünk, de vigasztalást merítek abból, hogy hangod hangszereidben tovább él. Köszönök neked mindent, Pali! Isten veled! Hallgatunk..
Fehér Zsombor

Drága Panni!

Megrendülten hallottam a gyászhírt. Legőszintébb részvétem!
Nagyon bizakodtam, ma reggel is Paliért mondtuk a Szent Gellért ünnepi szentmisét a Táltos utcában 7-7:30 között.
A mise olvasmánya, evangéliuma mély fájdalommal érintett, de nagyon reménykedtem, hogy ez nem Pali búcsúzásáról szól. Sajnos mégis nekünk üzent az Ég, vigaszul küldöm nektek szeretettel és imával:

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből
Az igazak halálát Isten úgy fogadja, mint egészen elégő áldozatot.
Így szól az örök Bölcsesség: Az igazak lelke Isten kezében van, és a halál kínja nem érheti őket.
Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek.
Ők azonban békességben vannak.
Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük telve volt halhatatlansággal.
Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.
Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket egészen elégő áldozatul.
Az (utolsó) ítélet idején majd felragyognak az igazak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.
Nemzetek fölött ítélkeznek majd, és népeken uralkodnak: és az Úr lesz a királyuk mindörökre.
Akik benne bíztak, akkor majd megismerik az igazságot, és akik hűségesek voltak, szeretetben nála maradnak, mert kegyelem és irgalom lesz választottainak osztályrésze.
Ez az Isten igéje.
Bölcs 3,1-9

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne féljetek azoktól akik megölik a testet!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,28-33

Nagyszerű ember volt, hálát adok azért is, hogy ismerhettem!
Az utóbbi alkalmakkor többször mondta mikor Istenről beszélgettünk, hogy, ha menni kell, akkor készen áll rá. A szívemben őrzöm, olyan békességgel és kiengesztelődve mondta.
Szeretettel és imával: Bernadett
Hild Csorba Bernadett

Tisztelgés Dsupin Pál előtt

57 éve született Dsupin Pali. Teremtője bőven ellátta talentumokkal: egy tarisznya zenei tehetséggel, okossággal, szépre való fogékonysággal, ember- és hazaszeretettel: a népzenész életút talentumaival. És ha mindez nem lett volna elég a felismeréshez – vonzásnak ott voltak az idős falusi mesterek talentumai: gyönyörű zenéjük, sajátos gondolatviláguk, emberségük, hűségük, hazaszeretetük. Pali tehát rálépett a neki szánt útra, és a nyaláb furulyát már maga készítette el a tarisznyába.

Aki vele volt az életút kezdetén is, tudja, hogy nem volt ott semmi bizonytalanság, ingadozás: a talentumok lökték, a pásztorság zenéje pedig ellenállhatatlanul vonzotta pályájára, hogy összegyűjtse a magyarság legrégibb zenei hagyományát – érdeklődésből, szeretetből, és mindig a megmentés szándékéval is. „Mit csinál nálad ez az ember?” – kérdezték a szomszédok egyik nagy mesterünket, Karácsony Lázárt Gyimesben. „Zenét szerez” – válaszolta Lázár, aki ritkán véti el a szög fejét. Evvel a „szerzeménnyel” tartott aztán a népzenész Dsupin Pali tükröt szeretett nemzete elé, hogy a szétszabdalt, meggyötört képmás helyett ebben a tükörben a magyarság igazi, nemes, mindenkor sérthetetlen arca nézzen vissza ránk.

Palinak a falusi mesterekkel való kapcsolata valójában sokkal több volt „zene-szerzésnél”. Őt mindig őszintén érdekelte az egész ember, a maga valójában, kultúrájával, hagyományaival, saját lelki világával együtt. Ahogy ő és családja befogadta őket, úgy fogadta be családostól őt a tereskei Pál István, a siroki Novák Pál és mind a többiek az égi legelőkön.

Ezekre a kapcsolatokra építette a teremtett világról és benne a zenéről vallott remek, eredeti, útmutató gondolatait, melyeket a kereső ember szerénységével osztott meg tanítványaival, barátaival. Ezért írta róla egyik tanítványa: „Mesternek a legjobb barát, barátnak a legjobb mester”. Amikor tanított, ugyanaz a cél vezette, mint amikor tanult: az egészet kell megérteni, átérezni, átvenni és átadni, a rész, a zene csak így lehet örökíthető.

Az egésznek pedig a zene mellet maga a hangszerkészítés is része. Ezt a tudást sem engedte elveszni, amikor átvette Pál István furulyakészítő tudományát, a hozzá társuló tárgyalkotó, fafaragó művészettel együtt. Sőt, ami már elveszett, azt hosszú, küzdelmes munkával, sikeres és kudarcos próbálkozások közt ingázva újra feltalálta – ezért él ma a dunántúli hosszúfurulya, ez a csak ránk jellemző „hungarikum”.

Felbecsülhetetlen értékű gyűjtések, hangversenyek, CD-k, oktató anyagok, mesteri hangszerek, átadott tudás, tanítványok és barátok emlékezete – mindez együtt Dsupin Pali hagyatéka. Ami pedig családjában, lányaiban tovább él majd belőle generációkon át – az Dsupin Pali öröksége.

„Nagy küzdő” mondta reménykedve felesége, Panni, amikor a kórházban állapota válságosra fordult. Félelem és remény közt imbolyogva figyeltük küzdelmét, a kilengések és – orvosai szavával – „stabilizálódások” hosszú sorát, de elképzelni sem mertük, hogy ezt a harcot a „nagy küzdő” Dsupin Pali el is veszítheti. Ha a nekünk hagyott örökségét – talentumait – nézzük, biztos, hogy győzött. A pásztorok zenéje végigvezette az úton, amelyet a Teremtő épít általunk, önmagához. Gyergyói barátai szavaival: „A Fennvaló stabilizálta állapotát”.

2020. okt. 2. Juhász Zoltán

https://kepmas.hu/hu/furulyavarazslo-koronavirus-aldozataul-esett-dsupin-palra-emlekezunk

A cikk vágatlanul:
A „dsupinság” kiskirálya, akiben az ég a földdel összeér – Dsupin Pálra emlékezünk

„A mi Apacsunk Nagy Minden. Szorgos-dolgos, égi zenéket zümmögő méhecske. Hegyeket-völgyeket, erdőket-mezőket s még az egeket is megjárt örök kiránduló. Ügyesderűs, hálásszívű, gyümölcsfákkal suttogó kiskertész. Gondos kovászapa és fáradhatatlan kenyérsütő. Furulyavarázsló. És még sok minden. Nekem a legkedvesebb. Csordultig.” – írja Dsupin Kata édesapjáról. Az 57 éves korában elhunyt népzenész, népzenetanár, Dsupin Pál alakját idézzük felesége, Panni és négy lánya mozaikemlékeiből.

– Hogyan tudta ilyen hirtelen bekebelezni a betegség a férje erőtől sugárzó testét?
Panni: A koronavírus szövődményeként olyan agresszív kétoldali tüdőgyulladása lett, hogy a gépi lélegeztetés sem segített. Az életereje és életszeretete olyan erővel hatott a családban és a sok-sok barátban, akikkel végig imádkoztunk érte, hogy még a legválságosabb helyzetben is bíztunk a gyógyulásában.

– Noszvaji otthonukban most miről beszélnek az árván hagyott használati tárgyak?
Panni: Aktív, teljes életet élt, így házunk, udvarunk, kertünk minden szeglete őt idézi. Az otthonunkban volt a főhadiszállása; itt gyakorolt, tanított, dolgozta fel a gyűjtéseit, és házi stúdióját is itt rendezte be. Mobil munkapadjával vándorolt az időjárás függvényében: az udvaron vagy a cserépkályha közelében, az ablaknál faragta, hangolta a furulyákat. A konyhában is nagyon otthonosan mozgott: kiváló sülteket, salátákat készített, és ő sütötte a családnak a kenyeret saját kovász felhasználásával. Sokszor mire felébredtünk, már gombával teli hátival érkezett az erdőről. Szeretett az udvaron teázni, kávézni, függőágyban heverészni. A szántás mindig az ő tisztje volt, de a gyümölcsfák metszésében és oltásában is nagy örömét lelte. Nemcsak az otthonunkhoz kötődnek emlékek, hanem Noszvaj, Eger, Bükk útjait járva is sok minden őt idézi.

– Négy lányuk van, akik mind felnőttkorúak. Szólásra bírják-e az Édesapjuk keze által formált hangszereket?
Panni: Olyan professzionálisan, mint ő, egyik lányunk sem furulyázik, más hivatást választottak. Mikor gyerekek voltak, nyaranta két népzenei táborban is tanított a férjem, ahol bekapcsolódtunk a dalok, táncok tanulásába, furulyázásba, esti mulatságokba. Kata és Lilla a karantén idején elkezdtek furulyázni tanulni; mindennap kérték az Édesapjukat, hogy tanítsa őket. Kata a palóc furulyák díszítését is megtanulta, és ha tanulmányai engedték, ő díszítette az Apja által elkészített furulyákat. Viola kicsi korától ügyesen ütőgardonozik és énekel, ő egy időben fellépéseket is vállalt Édesapjával. Luca általános iskolás korában az Édesapja furulyás tanítványa volt, de később elhódította a rajzolás, festés. A kiadványai szerkesztésében és illusztrálásában lettek alkotótársak: Luca illusztrálta az Arany János daloskönyve és a Túl a vízen CD-ket.

– Mennyire vált a családi életük részévé a népzenei hagyomány, a sok gyűjtés és az ebből származó kapcsolatok?
Panni: A furulya, duda, tárogatószó és ének a mindennapjaink része volt. Pali a teljességre törekedett; ha egy idős pásztor embert megkeresett, nemcsak a furulyadallamok és a népdalok érdekelték, hanem az egész ember. Minden tudásukra, meséjükre, történetükre fogékony volt, és amit tudott, „újrahasznosított”. Gyakran látogattuk meg őket, vagy az otthonunkban vendégeskedtek. Így a mesterei családtagok lettek nálunk és mi is náluk. Nagyon erős, szinte rokoni kötődés fűzte, fűzi családunkat a tereskei Pál István bácsihoz és a siroki Novák Pálhoz. Ha nálunk volt Pista bácsi, lefekvés előtt mesélt a gyerekeknek. Novák Paliékkal minden télen kétszer kolbászt töltöttünk. Sajnos már mindkét furulyás az égi hazába költözött. Az évkör ünnepeinek családi körben való megéléséhez sok mindent visszatanultunk: húsvétkor a méhviaszos tojásfestést, ételszentelést, hagyományos locsolkodást; karácsony előtt a Luca-búza ültetést, az ünnepi asztal rituális megterítését vagy azt a szép szokást, hogy az első hóval megmosta az arcunkat, hogy szépek maradjunk.

– Dsupin Pál tevékenysége sokrétű volt. Hogy sikerült megtalálnia az összhangot a két hivatás, a népzene és a család között?
Panni: A művész emberek öntörvényűek, és sok én-időre van szükségük, ezt a házasságunkban és a családi életben is igyekeztünk maximálisan tiszteletben tartani, és türelmesen kiböjtöltük egy-egy elvonulást, elmélyedést igénylő alkotói korszakát. Közös erőfeszítésekkel sikerült összehangolni a hivatásával járó feladatokat és a család életét. Gyakran és szívesen kísértük el a koncertjeire. Mikor a lányok nagyok lettek, egyedül is szívesen mentem a férjemmel, mert nagyon jó alkalom nyílt az utazás során a jó beszélgetésekre, kapcsolatunk karbantartására. Talán szakmai ártalom is, hogy a családunk szabadidejét is tudatosan szerveztem, naptárban vezettem férjem elfoglaltságait. Baráti családokkal együtt is rendszeresen túráztunk, és jártunk koncertekre, színházba. Ezekre az együttlétekre, élményekre neki is nagy szüksége volt.

– Mi mindent köszönhet a férjének?
Panni: A legjobb dolog, ami történt velem az életben, hogy személyében megtaláltam a páromat. Félnek, csonkának érzem most magam, hiszen mindent közösen csináltunk. Nagy tisztelője vagyok a munkásságának, és nagyon szeretem, ahogy zenél: lélekből fújta, és mikor hallgatom, a föld az éggel összeér. Ő ráérősen, szemlélődve szerette élni az életet, így engem is megtanított lassítani. A legjobban vele szerettem barangolni az országban, a világban. Nagyokat tudtunk együtt nevetni, de nagyokat vitatkoztunk is. Közös az érdeklődésünk, a baráti körünk, mindketten vidéki, falusi lelkek vagyunk. Országszerte sok barátunk van, és egy nagy családként ölelnek körül minket. Neki köszönhetem, hogy boldog és teljes életet élhetek. Mivel sokat dicsért, segített, támogatott, így kiteljesedhettem mellette.

– A só című mesében a király megkérdezte három lányát, mennyire szeretik őt. Most Dsupin Pál négy lányát faggatom ugyanerről.
Luca: Apa számomra a Nap. Annyira szeretem, mint a Napot. Csak a Nap melegségéhez, végtelen fényéhez, erejéhez tudnám őt hasonlítani, és amit iránta érzek.
Viola: Apa a sugárzó erő és melegséges biztonság nekem. Ugyanakkor életének kereksége egy vízimalom képét is eszembe juttatjta, ami egyszerre állandó a folytonos forgás ritmusában és mégis folyton megújuló a friss víz által. Gazdag hagyatéka pedig kerekezik még tovább és tovább, halála után is, mert “ami szívből jön, az megmarad”.
Kata: Apsugár. Volt, hogy így becéztem őt, és ez sokat elárul. A só is jó hasonlat, valóban ő volt a mi életünk sója és showja, ahogy Anyukám fogalmazott találóan a minap. Karizmájával, utánozhatatlan humorával, gyermeki lelkületével és kifogyhatatlan ötleteivel megfűszerezte a családi életünket. Az én szememben ő egy kivételesen teljes ember volt: a derű és ború, a zene és csend, a régi és az új, a fent és a lent is helyet kapott az életében.
Lilla: Itthon gyakran mondtuk, mondta, hogy ő egy kiskirály, egy kiskakas, aki ezen a dombon kapirgál, amit ő épített. Saját ország, saját világ épült fel számunkra, aminek valóban Apa volt a királya, kiindulópontja, és mi öten boldogan vettük őt körül. Szeretem ezt a dsupinságot, amit ő adott nekem: a soha meg nem alkuvó, semmiféle szélnek meg nem hajló szálfát, az értékrendjét minden körülmények között képviselő embert.

– A népmesékben a hősök feltarisznyázva indulnak útjukra. A Dsupin-lányok milyen útravalót kaptak Édesapjuktól?
Luca: Apa sokszor mondogatott egy bibliai idézetet: „legyetek okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok”. Ez nagyon megmaradt bennem. Egyébként egész életének minden mozzanatával akaratlanul tanított, és mi akaratlanul tanultunk tőle. Az apukám gyönyörű lélek. Égig érő büszkeség, hogy belőle is lettem, magamban hordozom.
Viola: A szerteágazó érdeklődést a népzenétől a bluesig, Csingiz Ajtmatovtól a Bhagavad gitáig, régiségvásároktól a mate teáig. A kíváncsiságot és nyitottságot mindenféle újdonság iránt az evezőpadtól az ergonomikus egérig. A kovászos kenyerének és még sok más recept nélkül, “szemreésznélkül” kimérési technikával (ő nevezte így) készült ételének fantasztikus ízeit. Az élet, a hagyomány, az igazán értékes dolgok megélését, szeretetét és tiszteletét.
Kata: Jócskán feltarisznyázott bennünket. A hirtelen elvesztésének terhét is emiatt könnyebb viselni. Nekem az egyik legkedvesebb Apa-názs az élet apró örömei által való teljes átszellemülés képessége. A legelemibb, legegyszerűbb dolgok, például a szép hangok, egy nagy séta, egy jó beszélgetés, a kenyérsütés, a gyümölcsfák metszegetése, egy finom falat rendkívül tudták őt lelkesíteni. Szeretném én is ilyen mesteri szintre vinni a derülést.
Lilla: Valójában nem a szavaival, hanem a létezésével tanított leginkább. A soha meg nem szűnő érdeklődésével, a meg-megújuló szenvedélyeivel, a véget nem érő beszélgetésekkel, a vággyal, hogy mindent a lehető legjobb módon végezzen el. Leginkább azt viszem magammal, ahogy szeretni tudott: minket, másokat, és mindent, amit arra érdemesnek tartott. Életműve pont olyan kerek lett és egész, mint a Nap, amivel őt sokszor egyenlővé tesszük.

– Melyik a legelevenebb apai emlék a lelki hagyatékból?
Luca: Millió apró kis jelenet jut eszembe… amikor a körtefát metszette, amikor bodzafát kerestünk az erdőn, amiből később hosszúfurulyát készített, amikor pucolta a gombákat, és közben beszélgettünk. De ami mindegyikben közös: imádtam, ahogy Apa magával sodort, és sokat kuncogtam mellette, ahogy mondta-mondta a dolgokat. Csak sodródtam önfeledten, és próbáltam vele lépést tartani.
Viola: A sok-sok mélyen őrzött emlék közül most az jut eszembe, hogy amikor még kicsik voltunk, Anya vagy Apa minden este meséltek nekünk. Nagyon szerettem hallgatni Apa kellemes hangját. Gyakran mondta Petőfitől a Faluvégen kurta kocsmát, aminek nagyon szomorú a története, de olyan jól mondta, hogy nem bántam, akárhányszor hallom újra.
Kata: Élmények garmadájában volt részem: eljátszotta az ovis Mikulás szerepét, téli szünetben reggeltől estig korcsolyáztatott bennünket, a vasárnapi húsleves csontjaiból nyakláncot készített nekünk, a közös étkezésekből több órás beszélgetéseket varázsolt. 5-6 éves lehettem, amikor egy nagy napraforgótáblából a bicskájával lekanyarintott egy gyönyörű virágot. Ragyogó arccal fejtett ki nekem és magának is egy-egy marék magocskát. Ebben a pillanatban benne volt Édesapa hatalmas, buzgó, végtelenül hálás szíve.
Lilla: Sosem fogom elfelejteni, ahogy otthon a szennyeskosár tetején ültem, az egész világot az ellenségemnek éreztem (a tanár nénivel az élen, aki épp fülön csípett), ő pedig nyugodt és szeretetteljes hangon életemben először és utoljára önvizsgálatra tanított. Ha összeveszek valakivel, immár nem félek önvizsgálatot tartani, mert tudom, hogy képes vagyok megítélni és felismerni, ha hibáztam. És ami ennél is fontosabb: képes vagyok érte bocsánatot kérni. Ezt a legfontosabb emberi erényeim között tartom számon, amit neki köszönhetek.

Csák Krisztina – Képmás online magazin

Drága Panni!
Osztozom gyászodban, fájdalmadban.
Palit én is nagyon tiszteltem és szerettem
mint tanítványomat, mint embert és mint
a népzene szószólóját és kiváló művelőjét.

Pali nekem a tanítványom is volt, nemcsak barátom, egyik vizsgájára
különösen jól emlékszem. Nagyra tartottam őt mint a népművészet
követét, szószólóját és művelőjét. Azok közé az emberek közé tartozott,
akik soha nem takarékoskodtak a jó szóval, szinte hivatásának tekintette,
hogy növelje mások életkedvét, önbizalmát,  párját ritkítóan sok
méltóság, jóság, biztatás volt szavaiban. Puszta létével
és lényegével be tudott épülni mások életébe.

Arra is megtanított az élet, hogy a legtöbb,
amit tehetünk baj és gyász esetén,
ha fegyelmezett méltósággal viseljük,
ha nem súlyosbítjuk élő Szeretteink gondját,
ha őrizzük és ápoljuk elhunyt drágáink emlékét,
és hittel hiszünk abban, hogy valamikor valahol
találkozunk velük, legszebb vágyaink teljesülnek.
Szívem minden melegével:

Lisztóczky Laci bácsi

Istvánnal sokat beszélgetünk Rólatok, Paliról. Most szembesültünk azzal a különös ténnyel, hogy mi mindösszesen hatszor találkoztunk veletek életünkben, és mégis olyan közel kerültünk egymáshoz, mint kevesekhez. Olyan fájdalommal éljük meg a mostani veszteséget, mintha a legeslegbelsőbb koncentrikus körünkből ment volna el valaki… Rejtély, misztérium, hogy mi font őhozzá ennyire szorosan minket….
A lányaink barátsága nyilvánvalóan megalapozta a szimpátiát, de itt sokkal többről van szó.
Szerelem – első látásra. Egyek voltunk mindenben, ami számÍt ebben a mi világunkban, ahogy ez már a legelső találkozásunkkor kiderült, mert megéreztük és tudhattuk egymásról. Közös emlékek után kutattunk, és rábukkantunk a tavaly karácsonyi levelezésünkre, amiben – megint csak titokzatos módon – , éppen Pali fogalmazta meg gyönyörűségesen, amit most próbálnánk megragadni és elmondani neked:

“Drága és kedves Márta, István és Zsófi!
A Korniss képeket lapozgatva látom, hogy a sok-sok úton, amin jártam, mennyi mindent csak éreztem, de nem láttam. Láttam is meg nem is. És most a képek kapcsán elevenedik bennem sok mélyen alvó kép és velük együtt az élmények, amiknek az értékét felbecsülni nem nagyon lehet semmilyen érték közvetítő eszközzel, mércével, talán csak a szeretettel, ami egyetlen pillanatban annyi élményt hajt az ember aprócska malmára, hogy a víznek épített gáton túlcsordul a víz. Ebben a pillanatba, ezzel a könyvvel most Ti is itt vagytok az én szívemet hajtó aprócska malomban.
Köszönjük a könyvet és kívánom, hogy a mi hitünk ebben a szép Ünnepben segítsen nekünk látni, amit nem láttunk, amikor a szemünk előtt volt!
Szeretettel és tisztelettel üdvözöl Bennetekett! Pál Noszvajból”

Pali szavaival élve: a szemünk előtt volt, de nem láttuk, csak éreztük őt.
Most már emlékként fogjuk megőrizni ezt a felbecsülhetetlen kincset, a mi ki nem bontakozó, mégis virágot termő barátságunkat Palival….
Még valami, Isten kifürkészhetetlen útjairól…Engedd meg, Panni, hogy megosszak veled egy egészen friss, a napokban megélt, nagyon személyes élményemet és felismerésemet. Az utóbbi időben nagyon eltávolodtam Istentől, még a hozzá való hűség is nehezemre esett, az imáimból valahogy szép lassan eltűnt minden személyesség. Sivatagos idő áll mögöttünk. Aztán jött a hír először rólatok, a családról, aztán Paliról… És váratlanul és hirtelen mintha megtört volna az “átok”: az értetek mondott napi sok-sok ima felolvasztotta a jeget, oázissá változtatta a lelkemben a sivatagot, felélesztette Isten szeretete iránti vágyat, élettel töltötte meg a száraz, sivár imákat…
Aztán megkaptuk a szörnyű hírt múlt héten, és a döbbenet utáni szinte első gondolatom az volt, hogy drága Dsupin Pali, Téged most Isten arra használt, hogy visszaszerezz neki egy lelket, aki elkóborolt, és ettől szenved… És talán nem csak én jártam így… Tudom, hogy ez most nem nyújt vigaszt semmilyen veszteségetekre és fájdalmatokra, de talán egyszer majd mindannyian megérthetjük, hogy ebben a mostani felfoghatatlan és szenvedést hozó Isteni Tervben hogyan is van jelen az Ő irántunk érzett kifogyhatatlan, gondoskodó és irgalmas szeretete, amire mindannyian annyira vágyunk…. Most Ti viselitek, Panni, sokunk Istenhez való visszatalásának keresztjét, ott görnyedtek Jézussal a kereszt alatt, értünk is, a mi újbóli megtérésünkért, hazatalálásunkért…
Öleléssel, imával, szeretettel és barátsággal:

Márta és István

Egy ász volt. Akkor találkoztam először a nevével, amikor 2003-ban előkerült egy itthoni pakolásban az 1991-es táncháztalálkozós kazetta, amelyen klézsei övest kavalozik és Buda Ádám énekmondó kíséri kobzon. Rongyosra hallgattam azt az albumot… Eltelt öt év, aztán kiderült egy rádiós műsorismertetőből, hogy Palinak az Esztenásból ismert Gonda Anitával is van közös felvétele… Majd a XII. Kerületi Művelődési Központ színpadán, a Sördal-lemezbemutatón láttam, hallottam… 2009-ben volt szerencsém először látni személyesen, amikor először mentem Egyszólam táborba. Idehozta az összes lányát, akikkel sitty-sutty összebarátkoztam. Mondanom se kell, rendkívül kíváncsi, rugalmas, nyitott szemmel járó csajok. Azóta 2010-ben mentem el Váraljára legközelebb. Összességében nem sokat beszéltem Palival személy szerint, de emberi és előadói nagysága átszűrődött a távolságon is.

Az Egyszólam-jelenség, benne az összes beugró taggal példaértékű fejleménye a magyar táncházmozgalom történetének… Már egy csapat részéről is merész és grandiózus vállalkozás egy adott nép hagyományos zenéjének a legarchaikusabb rétegeihez visszanyúlni és ezt élőben rekonstruálni. Aki egy ilyen projektben részt vesz és elkötelezettséget is tanúsít iránta, annak a neve nem maradhat le a legnagyobbak listájáról. Magyarország igazán lehetne büszkébb rá, hogy tevékenykedik benne egy fáradhatatlan csapat, akiknek nincs lehetetlen, ha a gyökerek utáni ásásról van szó. Hogy Pali is részese volt ennek az ásásnak, az őt magát is naggyá tette, az együttest is, a táncházmozgalmat is és az országot is…

Legyen neked könnyű a föld, Pali, ölelje át lelkedet az ég, legendás „csöveidet" pedig „fújja-fúdogálja" égi szél!

Orosz Júlia

Néhány hete kezdődött az egész. Alles ging zijn gangetje, ahogy a holland mondja, semmi különös, zajlottak a napok, kicsit átlagosan, kicsit unalmasan. Éreztem, hogy egy csomó (alkotó) energia van bennem, de valahogy nem jön ki. Olyan dry spell időszak volt.

Majd kaptam a hírt apától, hogy általános iskolai szeretett népifurulyatanárom, Dsupin Pali meghalt. Váratlanul. Ötvenhét éves volt.

Nem gondoltam, hogy akkora hatással lesz rám ez a hír, mint amekkorával volt. Napokig hordoztam magamban. Visszagondoltam arra a pár évre, amikor felsős koromban az unalmas blockflötéről átnyergeltem a népzenére és a népifurulyára. Ezt Pali bácsi megjelenésének köszönhettem. Emlékszem, hogy mennyire sírtam, amikor nyolcadikos koromban kiderült, abbahagyja a tanítást nálunk, s ezzel a furulyaóráim is véget érnek.

Amikor két hete Anettal is megosztottam a halálhírt, nosztalgiázva emlékezett vissza a sulis fellépéseinkre. Én, tizenévesen a népifurulyán, gyimesi, mezőségi vagy bükkszéki nótákat fújva, Dsupin kísért a gordonkán, illetve dehogyis, a gardonon! Azt csípve, ütve, s mellé „zümmögött" meg énekelt. Hatalmas buli volt. Soha nem akartam abbahagyni. Anett valahogy úgy írta ezt le a telefonban, hogy „az az ember nem zenét csinált, belőle áradt a zene".

És tényleg. Előkerestem és betettem a CD-t a lejátszóba, amit Pali bácsitól kaptam, mielőtt búcsút vettünk egymástól bő tizenöt éve. „Zöld erdőben lakom – palóc pásztorzene." Ismerős dallamok töltötték be a szobát, és hirtelen előbújt egy-két rég nem fújt nóta is az emlékezetemből. „Verd meg Isten, ki a gőzöst csinálta. De még jobban, aki azt feltalálta. Elviszi a székely fiút messzire…" Sajnáltam, hogy mindkét népi furulyám otthon van, Makláron. Azok lesznek a következők, amiket átköltöztetek ide.

Dsupin Palit egyszer láttam viszont az általános iskolai évek óta. Az egyetemi éveim végét jártam és anya abban az időben gyakran látogatott meg engem Pesten. Karácsonyi ajándékként elvittem őt a MüPába Dsupin Pali-Berecz András koncertre. Teljesen oda voltunk anyával. Az üzenet az évek alatt mit sem változott, ugyanaz az élénkség, zene-szenvedély, szerénység, csak a színpad, amin állt, lett menőbb.

Az előadás után nem restelltünk beslisszolni a back stage-be és rögtön Pali bácsi feleségére bukkantunk, aki nagy szeretettel köszöntött minket és elvezetett hozzá. Csak a bajusza és a halántékai voltak deresebbek, mint általános iskolás koromban, de az érzés ugyanolyan meleg volt.

Miután két hete hallottam, hogy ez a nagyszerű ember elment, felkerestem a weboldalát, és a bemutatkozásnál ezt olvastam:

„Első zenei élményem, amire emlékszem, hogy Apám egyszer kézen fogott öt éves forma gyermekként, kisétáltunk az encsi határba, ahol egy gyermekláncfű darabka szárára ráverselt egy mondókát és belefújt. Egy mély tónusú síp hang szólalt meg. Ma úgy tűnik, mintha abban a hangban az összes létező zene benne lett volna."

Elgondolkodtam: vajon hová tűnt az én életemből a zene?

Hiszen amióta az eszemet tudom, zenélek. Másodikosforma voltam, amikor a blockflötét elkezdtem, amit nemsokára leváltott a szeretett népifurulya. Zongoraórára is jártam azokban az időkben, amit nem szerettem kifejezettem, sosem volt kedvem házit csinálni meg gyakorolni.

Pali bácsinál nem kellett se gyakorolni, se házit csinálni. Nem volt kotta. Ő elfújta soronként a dallamot, én meg utána fújtam. Majd a végén összekötöttük az egészet. Ő énekelt, zümmögött, én fújtam. Amikor már elég jól megtanultam a nótát, fújtuk együtt vagy gardonon kísért.

Amikor a gimi – és azzal „menő" rocker időszakom – elkezdődött, már büszke tulajdonosa voltam egy akusztikus gitárnak. A rock dallamok iránti szeretetem megtanított gitározni. Nem telt sok időbe, mire basszusgitározni kezdtem, zenekarban is.

Aztán az egész valahogy eltűnt. Az egyetemi évek alatt elkopott a zenélés. Ausztráliában megint elővettem az akusztikus gitárt, s hazatérve ismét eltettem.

Hálás vagyok Dsupin Palinak, hogy ha egy pár pillanatra is, de az útjaink keresztezték egymást. Hálás vagyok azért, ahogy hatott rám, és segített elültetni a „zene-magot" a fejemben. Hogy kaptam tőle kézzel faragott furulyát, nemez tarisznyát és megtanított tojást írni. Sosem fogom elfelejteni.

Tegnap vettem új húrokat a gitáromra. Felhúroztam és elkezdtem játszani. Régi, ismerős érzés kerített hatalmába. Az ember lelkének a húrjai is belependültek.

Dsupin Pál emlékére

Duda-felhőket nyomorgat a szél,
eső csepeg,
furulya ág-bogain láthatatlan kezek
mennydörgést citeráznak,
a pásztortüzek fáznak, kialszanak,
fekete mellényes hegyek
visszhangozzák az éneked,
zsákjából millió csillagot kiold,
balladát táncol a Hold.

Sipos Erzsébet

Örökre megmarad

Gondolatok Dsupin Pál verseskötetéről

Karácsonyra kaptam ajándékba, Dsupin Pál Ami szívből jön, megmarad című verseskötetét volt magyartanáromtól, dr. Lisztóczky Lászlótól. Nem is adhatott volna szebb ajándékot!

Tudta, nagyon szerettem és tiszteltem Dsupin Pált. Két népzenész unokahúgomat, dr. Borosné Toplenszki Tímeát és Magyari Ágnest is tanította a nyíregyházi főiskola népzenei szakán. Tímeát még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is.

Kiváló népzenészként ismertük, most már tudjuk, hogy kitűnő költő is volt. Műveit olvasva azon gondolkodtam, miért rejtegette előlünk remek alkotásait. Főleg a Biblia, az Isten-keresés önmarcangoló kínja, a lét és nemlét, az elmúlás, a világ megfejthetetlen titkainak örök filozófiai kérdései foglalkoztatták.

A költészetébe is zenét tudott varázsolni: „A cimbalomhúrba sodort szavakat”. Csengettyűként csilingelnek a „cs” alliterációi a Most már csend van című versében. A Téli ima pedig egyetlen bravúros lüktetés.

Szójátékaival nyelvünk kifogyhatatlan gazdagságából merít Rozé, Színtelen, hangtalan, Zen vagy Hol hál a Hold? című költeményeiben.

A Nap, a Hold, a csillagok, a felhők, a szivárvány gyakori szereplői verseinek. Ezekből az ősi motívumokból építkezik a népzene, a népköltészet is.

Luca, a költő egyik lánya illusztrálta a szép kötetet, s rajzaiban mind megörökítette ezeket az ősi elemeket, megragadta a lényeget.

A vidám és játékos versek mellett mélyen megérintett a bibliai téma költeményeiben. A keresztre feszítést úgy ábrázolja, ahogyan előtte még senki. Vérlázítóan profán, ahogy megtörténhetett a világ legnagyobb koncepciós pere után a legszörnyűbb kivégzési mód. A kovácsnál című verse erről szól. A cím még nem sejtet semmit, de az első sorokból már világosan kiderül, hogy miért megy a két római katona vasszeget csináltatni a kovácshoz, majd az ácshoz keresztet ácsoltatni, mely „Nehéz lett és kemény”. Aztán a két katona jóízűen megebédelt, „Bort is ittak”, a pribék is éhes volt, hazavágyott a családjához. A két jókedvű ácsinas lányokkal incselkedett az úton, miközben szekéren hozták a keresztet. Ő, ahogyan a költő nevezi, mesteri ellentéte mindezeknek:

…fáradtan remegett a kíntól […]
…bordája törötten sajgott:
és a kereszt alatt: „Inkább csak por,
Mint ember és fa voltak.”

A nép egy része sajnálta és siratta, a másik, gúnyolta, nevette és megvetette. A vers jelképes értelmű is lehet, arra figyelmeztet, hogy hiába telt el két ezer év azóta, és fejlődött a világ, az emberi természet, az emberi jellem nem változott semmit. A tömeg befolyásolható, manipulálható, közönyösen megy el mások szenvedése mellett.

A kereszt, az egyetemes emberi szenvedés szimbóluma több költeményében is szerepel. Az Uram című versében a közvetlenség, személyesség hangján kéri, hogy részt vehessen a kínok elviselésében:

„Uram, nagyhéten a szöget el ne felejtsd,
Mert az én kezem kitárva, […]
Várom, hogy Krisztusom sorsa
Engem is egy kicsit utolérjen.”

Ez a mélységes alázat, hit, együttérzés a humánum legmagasabb szintjére emeli költészetét.

Ezt a rendíthetetlen Isten- és emberszeretetet osztja szét közöttünk Semmi baj című költeményében.

Mikor Budapesten kollégái, barátai, tanítványai rá emlékeztek, felesége, Pannika, „a drága Édesanya” mindenkit megkínált abból a kenyérből, amelyhez a kovászt még férje készítette. Szétosztotta a fügefa termését is, a fügefát is férje ültette.

A kert növényeiben, gyümölcsfáiban, amelyeket ápolt, gondozott, a „csonka létben” tovább él.

„Nem csak voltam, de veletek vagyok” – ezt üzeni. Úgy érzem én is, hogy mindig közöttünk lesz és versei, mert szívből jöttek, örökre megmaradnak.

(Dsida Jenő Baráti Kör, Eger, 2021.)

Szia Panni, lányok!

Apaként elkezdett foglalkoztatni milyen hatások érik és hogyan érintik a gyermekeket. Most már tudom, hogy apró élmények is igen komolyan befolyásolják az embert. Lenyűgöz, hogy Pali gyermekkoromban, Ő még ifjúként, mennyire varázslatos, mókás légkört tudott teremteni. Ezek gyermekkorom legszebb, legkedvesebb emlékei, fennmaradt érzései. Biztos vagyok benne, hogy keveseknek adatik meg, hogy ilyen élményekben lehetett gyerekként részük mint nekem. Próbálok hasonló vicces, bohókás helyzeteket teremteni én is a gyerekeknek hátha, ők is gazdagodnak hasonló érzésekkel. Nagyon szerettem volna ezt Palinak is elmondani! Leírni nem tudom mennyire sajnálom, hogy már nem tudom.

Őszinte részvétem!
Peti