Arany János daloskönyve

“És a nemzet, e derék faj,
Dicsőségünk gondos őre,
Multja kincs-aknái felett
Élni fog örök időkre.”             

(Arany J. A rodostói temető, részlet)

Egy Arany lemez beharangozója

Ki ne ismerné Arany János nevét? Az iskolában mindannyian megtanultuk. Olvastuk a Toldit, verseit, tudjuk, hogy Nagyszalontán született egy elszegényedett nemesi családban, tudjuk, hogy legkedvesebb barátja Petőfi Sándor volt, hogy Nagykőrösön tanított, hogy a Kisfaludy Társaság elnöki- és a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári tisztjét is betöltötte. Versei a XIX. századi magyar történelem és irodalom szerves részeként jelennek meg tudatunkban. Mégis tartogat meglepetést életrajza. Ha azt mondjuk Tamburás öregúr, akkor a megfáradt, öreg költőre gondolunk, de azt már nehezen képzeljük hozzá, hogy néha valóban gitárral kezében múlatta az időt. Arról, hogy öreg korában papírra is vetette azokat a dalokat, melyek élete során megragadtak emlékezetében, még az irodalom és énekzene tanárok közül is csak kevesen tudnak. Lehet, hogy népzenével foglalkozó barátja, Bartalus István hatására fogott dalos emlékei lejegyzéséhez, de a magyar népdalról leírt gondolatai több helyen is jelzik, hogy ez a műfaj nem volt közömbös számára sohasem. Erről írnék a kedves olvasónak néhány szót, s arról hogy a történetbe egy kicsit mi is belekerültünk, mert a följegyzett dalok közül hanglemezre játszottunk egy órányit, s így, aki kíváncsi rá, meg is hallgathatja.

Néhány hang a lemezről

Hanganyag: a lejátszáshoz Adobe Flash Player (9-es vagy újabb verzió) szükséges, amelynek a legfrissebb változata letölthető innen, valamint a böngészőben engedélyezni kell a JavaScriptet is.

Népdalgyűjtés Nagyszalontán 

Nagyszalonta 1917-ben Arany János századik születésnapját készült megünnepelni, többek között azzal, hogy összegyűjtik a szalontai dalokat. Ebből a gyűjtésből jelent volna meg a jeles évfordulóra a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. kötete. A gyűjtés már folyt egy ideje lelkes diákok segítségével, mikor a munkához Kodály Zoltán segítségét kérték, aki el is indult Nagyszalontára az Arany János iránti tiszteletből, és mert kíváncsi volt a diákok által végzett kutatásra. Csalódottan vette tudomásul, hogy a munka nem szakszerűen folyt. A dalokat tollbamondás alapján jegyezték fel dallam nélkül, a dalolók adatait nem rögzítették. (Azért a diákok és Szendrey tanár úr munkája így is örökbecsű.)  Belátta, hogy az eddig elvégzett gyűjtésben csak alapos utánajárással tehet rendet, így maga is hozzálátott fölkeresni azokat, akik a háborús nyomor ellenére is hajlandóak voltak dalolni.  Összesen három hetet töltött Nagyszalontán az 1916-os és 1917-es év fordulóján, minek eredményeként 353 dallamot jegyzett föl, jórészüket fonográf hengeren is rögzítette. Gyűjtéséből 42 dallam került a Magyar Népköltési Gyűjtemény XIV. kötetébe, ami végül a háború után, 1924-ben jelent meg.  Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése jóval később, 2001-ben, a Magyar Népköltési Gyűjtemény XV. kötetében jelent meg.

„Az emberi lélek virágai”

Az Arany centenáriumi előkészületek közben előkerült a költő kottás kézirata 148 dal-lejegyzéssel. A Kisfaludy-Társaság ennek kiadását is tervbe vette, de az eredeti kéziratot csak 1952-ben adták ki Arany János népdalgyűjteménye címmel, Kodály Zoltán és Gyulai Ágost jegyzeteivel. Kodály Zoltán 1952-ben a kézirat jelentősége kapcsán írja: „senki sem veheti túlzásnak, ha azt mondjuk, súlyos mulasztás volt 80 esztendeig kéziratban hevertetni e gyűjteményt.” 1952 óta tehát hozzáférhető ez a kincs, ami nemcsak azért értékes, mert a lejegyzője egyik nagy költőnk, hanem azért is, mert ebből az időből hasonló, dallamokkal ellátott daloskönyvet alig ismerünk. Arany János előfutára lett ezzel a rövidesen színre lépő nagy népzenekutatóknak. Nyilvánvaló szándéka volt, hogy rámutasson: a dal lejegyzése dallam nélkül csonka, s hogy a közösség használata közben letisztult ritmusképletek és dallamok adhatnák költészetünk legerősebb alapjait. „Valóban különös is lenne, ha a tudomány, míg föld és tenger minden növényét előkutatja, mellőzné az emberi lélek virágait… sajnálná figyelmét a szótól, midőn harmóniás kapcsolatban nyilatkozik, mint érzés vagy kedély, mint képzelet vagy épen értelem.” (Arany János: A magyar népdal az irodalomban) Nem sajnálta hát figyelmét és lejegyzett másfélszáz dallamot. A kézirat másolatát kezünkben tartva közvetlenebb, személyesebb kapcsolatot érzünk, mint egy nyomdai kotta kép láttán, így szorosabbá fűzi a kapcsolatot író és olvasó között. Kicsit az az érzésünk, mintha nekünk írták volna. (Én ezt az érzést nem is igyekeztem elhessegetni magamtól.)

Harang, nyelv nélkül

Tagadhatatlan, hogy nekem is csak a véletlen sodorta utamba Kodály Zoltán-Gyulai Ágost „Arany János népdalgyűjteménye” c. könyvét. A népdalgyűjtemény szó ragadta meg figyelmemet. A könyvet az egri régiségpiacon egy ponyváról emeltem fel, s a gondos kézzel lejegyzett kotta- és szövegírás kíváncsivá tett. Ha valaha találkoztam is népzenei publikációkban Arany János nevével, nem firtattam, hogy ebben a műfajban milyen üzenete lehet az utókornak.  Fellapozva találunk benne balladát, boros-, szerelmes- és gyermekjáték dalokat, népszínművek dalbetétjeit, Rákóczi dallamot, régi költők népdalként szárnyra kapott verseit, német és magyar dallamot, ugróst és csárdást… Végigfuvoláztam a gyűjteményt, elsősorban népzenész füllel, hogy lássam, mit ért a költő „Népdalok és rokon”-, „Társas dalok”, „Kántáló dallamok és gyermek réja” alatt. Alaposabb elmélyülés után kérdezgettem népzenészeket, zene- és irodalom tanárokat, hogy hallottak-e a költő   népdalgyűjteményéről, de néhány kivételtől
eltekintve mindenki tekintetében csodálkozást láttam, no meg az érdeklődést. Ahogy a kézírás hangjai megelevenedtek, bizsergetett az időutazás élménye. Barátkoztam a dalokkal, olvastam a költő verseit és leveleit, kerestem a kapcsolódási pontokat máshonnan ismert hasonló dalok felé, amihez erős kapaszkodót nyújtottak Kodály Zoltán és Gyulai Ágost kimerítő jegyzetei. Csergő-Herczeg Lászlóval próbára tettük a dallamokat tamburán, azaz gitáron, amivel „múlatta magát” a „tamburás öregúr” és a dalokhoz illő egyéb hangszereken: fuvolán, dudán, citerán (amit szintén tamburának neveznek Nagyszalontán), furulyán, tekerőn, tárogatón; színre lépett egy angyali gyermekkar tiszta és erős hangokkal. Lapozgattam az 1924-es kiadású Nagyszalontai gyűjtést és Kodály Zoltán teljes Nagyszalontai gyűjtését. Időközben a dalok kéziraton túli, rokoni kapcsolatai mellett egyre érezhetőbbek lettek a költő verseivel és életrajzával összecsengő hangulatok; a versek sorai között ott bujkáltak a dalok, a dalok között Arany János versei, a kor, amiben élt, és az érzelmi töltés, ami miatt megszerettük ezeket a dalokat. Azért készítettük ezt a hanglemezt, hogy másokkal is megosszuk ezt az érzést. E dalokból is merített a Toldi költője, múlatta velük meghitt, vagy nehéz perceit. Bevallottan „maga számára is lopva zenélt csak” (Arany), tehát titokba avat be minket a lejegyzett dalokkal, azonban a hangtalan kotta, bármilyen szépen is írták: harang, nyelv nélkül. „Arany verselő fölénye zeneismeretéből ered…”, mert „az igazi lírai költő verse zenei hangulatból születik. Hangok, ritmusok zúgnak-bongnak benne formátlanul, míg egyszerre csodaképp kristályba csattannak, melyben minden atom helyén van. Minél gazdagabb, sokfélébb zenei zűrzavar borong, annál többféle, gazdagabb versforma az eredmény. Ha kevés: egy nótájú költő lesz, egyhúrú kobzos, aki mindig egy nótát ver.” (Kodály) A kéziratban vannak „régi dalok, csuda hangmenettel: Váltva kemény, lágy, – s magyar a némettel.”(Arany) A „dalkincsre az idegen dallamok is jellemzők. Nem véletlen, mit fogad be, mit őriz meg egy nép: ami lelkivilágától idegen, alig verhet gyökeret”. (Kodály) Hogy a dal, a zene milyen eredetű, mindig izgalmas kérdés, így Arany János is fontosnak tartotta, és ahol tudta, jegyezte a kézirat darabjai mellett (Barna Péter nótája, Zöld Marczi, Borbélylegény dala, régi, párna-táncz, Nemzetőrdal, Kisfaludy S., Csokonai stb.). Ugyanígy zenei utasításokat is közöl a dalokhoz (halkan, vígan, élénken). Pontos, alapos munkát hagyott ránk – ahogy Kodály Zoltán és Gyulai Ágost is -, kár lett volna visszatenni a ponyvára. „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.” Kodály Zoltán szavai szerint Arany János kitárta nekünk lelkét, s azt is üzeni, hogy „Nem ismeri teljesen Aranyt, aki e gyűjteményt nem ismeri.” Mi belelapoztunk és egy órányi válogatást szívesen ajánlunk belőle a kedves hallgatónak, fogadják szeretettel akkor is ha „nem úgy van már, mint volt régen”.

Dsupin Luca rajzai

Ajánlás 


2012

  • Október
  • 8-11                 “Hazakísérlek”  Cd bemutató, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely.
  • 24                     “Hazakísérlek”  Cd bemutató Pozsony
  • Augusztus
  • 9.                      “Hazakísérlek”  Cd bemutató, Jászberény
  • 13.                    “Hazakísérlek” Cd bemutató, Ráckeve
  • 30.                   “Hazakísérlek”  Cd bemutató, Nyíregyháza, Vidor fesztivál
  • Július          
  •  26.                   “Hazakísérlek”  Cd bemutató, Gyergyószentmiklós
  • Kaláka fesztivál, Eger
  • Június         
  • 15                      Pécs
  • 30                     Karcag
  • Május
  • 20.                   I. Palócföldi Táncháztalálkozó, Salgótarján
  • Április
  • 11.                   “Sinka ének”  Berecz Andrással és Kovács Nórival  Heves
  • 21.                  Éneklő ifjúság, Eger, Bartakovics B. Közösségi Ház
  • 28.                  Pál Istvánnal és Novák Pállal a Millenáris Parkban
  • Március
  • 23.                 ” Hazakísérlek” Cd bemutató, Győr, Tavaszi fesztivál
  • 26.                “Arany János daloskönyve”  Cd bemutató Petőfi Irodalmi Múzeum
  • 30.                ” Hazakísérlek”      MÜPA
  • Tovább »

Élő népzene

Bárdosi Ildivel és Molnár Mikivel

a Duna TV
című műsorában

Lemezbemutatók

Lemezbemutató

December 03. 16.30 Noszvaj, Általános Iskola

December 10. 18.00 Erdőtelek

December 14. 18.00 Balmazújváros, Művelődési Ház

Mátraalja a hazám

Közreműködik:

Novák Pál – klarinét, tárogató, furulya, ének

Dsupin Pál – furulya, flóta, citera, ének

és egy pár táncos

bővebben

Mátraalja a hazám

Arany János daloskönyve

Arany János

„…írott költészetünk mindjárt eleve különvált a népiestől, lenézte, megtagadta ezt, s míg ezáltal az utóbbinak lassú hervadását, majdnem végenyészetét idézte elő, önmagát is megfosztotta az egyedül biztos alaptól, melyen a nemzeti költészet csarnoka emelkedhetik.” (Az idézetek Arany J. Naiv eposzunk című írásából valók)

Ezt a műsorunkat 2011 augusztus 13-án mutattuk be Noszvajon. Régóta foglalkoztatott, hogy az Arany János kéziratában fönnmaradt “népdalok és rokon” dallamok miként szólalnak meg a kor polgári köreire jellemző hangszereken, gitáron és fuvolán illetve a parasztzenében használt tekerőn, citerán, dudán, tárogatón. A dalok jórésze valóban nem mondható népdalnak, s ezt tudják, akik egyáltalán valaha fölfigyeltek erre a kissé mostohán kezelt zenei emlékünkre, de azért találtunk benne figyelemreméltó gyöngyszemeket – esetenként a népzenészeknek-, sőt az általános iskolai énekzene órákról szélesebb közönségnek is ismerős dallamokat. Arany Jánosé éppen az utolsó olyan generáció, amelyik még nem látta tisztán, hogy mik is a magyar népdal sajátságai. A műfaj pontos meghatározását az Őt követő Bartók Béla és Kodály Zoltán végzi el, de már Ő is a  „népies”, azaz az élő szájhagyomány letisztult formáit és mindig lekerekedett, egész történeteit tekintette és ajánlotta példának, mint olyan alapot, amire saját költészetünk épülhet:

“Járd be a hazát, keresd föl a népet, pásztor-tüzénél és kunyhóiban, …mindenütt, hol az élet fáradalmait költészettel enyhíti, hol, mint egy jelesünk mondja, lelke ünnepel.  …nagyon megvan népünknél a forma iránti érzék elbeszélő költeményeknél is… Ez ösztönszerű jó izlés, e költői érzék a népben nemcsak a jelenkor sajátja; megvolt az mindig. “

Az egykori regösök költészetét felülíró józan, tudós értelem hosszútávon- és lelkesen áldozta föl “ez ösztönszerű jó ízlést”, s a magyar lélek savát-borsát adó mítoszokat a krónikaírói „hitelesség” oltárán:

„Mert nincs a naivnak esküdtebb ellensége, mint azon kezdetleges, szintén naiv állapot, midőn valamely egyén vagy nemzet gyermeki elfogultságából kibontakozni kezd. Ilyenkor egy hitében megtértnek buzgalmával indít háborút azon tévelygés ellen, melynek előbb önmaga is rabja volt, gyűlöli azt, mert értelme világánál szégyenli, hogy valaha szerette.”

Költő mesterünk idős korában, sokat tapasztalt “értelme világánál”  írja le dalos emlékeit. A dallam és ritmus elsőbbségét is hangsúlyozva hívja fel kortársai és az utókor figyelmét, hogy a jövőbe visszatekintéssel kezdődik az út, amihez nagy segítségünkre lehet a népdal, ez a közös emlékezetünkben íratlanul is megmaradt világ, amit “valaha szerettünk”.

Oldal 5 of 6« Első...23456
  • Zenészek

  • Hangszerek

  • Noszvaj

  • Kaptárkövek